A halálos fenyegetések ellenére kitartottam és azért sem írtam a blogra 😉 Na jó, valójában nem történt sok minden ami említésre méltó lett volna…

Tegnap az egyik kolléga osztogatott kis piros dobozkákat. Elég értetlenül nézhettem, mert mondta, hogy ez azért van, mert nemrég megnősült. Esküvő és gyerekszületés esetén szokás a munkatársaknak ajándékot venni 🙂 Kicsit fura, de örültem. Gondolom valami édesség van benne bár az ilyenekkel óvatosnak kell lenni errefelé.

Néha szokott lenni a cégnél egy órás “csapat szünet”. Ilyenkor bevonulunk egy tárgyalóba egy halom édességgel meg üdítővel. Most gondolom mindenki előtt megjelenik egy halom vaníliás karika meg pilótakeksz. No itt azért más is előkerülhet a kupacból. Például múltkor ajánlgattak nekem valami kis csomagban levő bizarr kinézetű cuccot. Később kiderült, hogy csirkegyomor. Az életösztön azért munkált bennem, szóval nem ettem belőle. 🙂 Tegnap meg valami kis kockák voltak becsomagolva, ami kívülről cukornak tűnt, de valójában marhahúsból készült harapnivaló érdekes ízzel.

Szemet szúrt már többször a metrón, hogy némelyik férfinak igen hosszú a körme a hüvelykujján. Az elsőnél még arra gondoltam, hogy bizonyára nem szeret körmöt vágni az illető, viszont a sokadik után nyilvánvalónak tűnt, hogy van valami mögöttes tartalom. Nem is tévedtem, mert kiderült, hogy akik nem fizikai munkát végeznek előszeretettel növesztik meg a körmeiket ezzel is mutatva, hogy neki nem a kezével kell keresnie a pénzt.

Más. Mivel többnyire udvarias vagyok a nőkkel szemben itt sem szeretnék másmilyennek mutatkozni. Ez azonban már többször akadályba ütközött mikor például próbáltam előre engedni őket mondjuk egy ajtónál. És nem mentek, hanem mutatták nekem az utat…

A másik dolog az öltözködés. Én sem vagyok egy divatdiktátor, de amiket itt látok néha az mosolygásra késztet. Múltkor a cégnél belépett a liftbe mellénk egy 30-on felülinek látszó nő egy rikító rózsaszín Miki egeres pulcsiban. Mattias meg is jegyezte utána, hogy ilyet is csak itt látni 🙂 Ott van még az is, hogy előszeretettel vesznek fel a nők feszes nadrágokat. Mondanom sem kell, hogy a legtöbbjüknek nem kéne. Mielőtt még megsértődnének a gyengébbik nem képviselői: nem arra gondolok, hogy a nem modell kinézetűek húzzanak zsákot magukra és vessék magukat a folyóba, hanem arra, hogy esetleg előnyösebben is fel lehetne öltözni. Nameg ott vannak még azok a cipők… és itt már a férfiak is képbe jönnek. Hihetetlenül ízléstelen lábbeliket bírnak viselni 🙂 Az az átlagra vonatkozik. Természetesen itt is vannak akik adnak magukra és ez meg is látszik.

Volt korábban erről szó Robin jóvoltából, de nem egészen úgy mondják, ahogy ő írta. Szóval így valahogy: sung-já-lí

Mattias nemsoká hazamegy és odaadta nekem a wireless routerét. Az árát nem fogadta el, úgyhogy jó vételt csináltam 🙂 A szerkezet csak kínaiul tud, de azért sikerült a Google Translate segítségével beállítanom némi titkosítást. Nem nagyon szerettem volna védtelenül hagyni.

A nap másik vívmánya az, hogy kaptam telefont és egy SIM kártyát 🙂 Szóval van már kínai számom, meg mégegy SE telefonom…

Hétfőn újra elmentünk egy Teppanyaki étterembe, de ezúttal egy közelebbibe, ami csak 1 megállónyira van metróval. Mivel most csak öten voltunk néhány kínaival osztoztunk az asztalon. Sajnos néha rágyújtottak, de a szellőzőnek hála nem sokat éreztem a füstből. Az egy főre jutó hely elég kicsi volt, nem volt könnyű a sört meg a kaját is elpakolni, hogy a séf hozzáférjen a tányérunkhoz mikor elkészült egy fogás. Szerencsére ezúttal nálam volt a fényképező és sikerült a lángokat lefényképeznem mikor a banánunkat sütötték 🙂 Én megint ittam szilvabort, néhányan pedig semmiből sem tanulva kértek szakét, amit ezúttal is melegen hoztak (ettől még rosszabb mint amúgy lenne:) ). A fogások között volt ezúttal is nyelv, rákok és egyéb nem azonosított kaja.

2 óra evés után felkerekedtünk és meg sem álltunk a folyó másik oldaláig. Úticélunk a Cloud 9 nevű bár volt a Jin Mao Tower 87. emeletén. Mattias vezetett minket, mert elmondása szerint nem olyan egyszerű megtalálni a helyet. Először fel kell menni a hotel recepciójához az 54. emeletre ha jól emlékszem, aztán egy másik lifttel a 85. emeletre, aztán újabb liftváltás után a bárba. A hely valami fergeteges volt. Hihetetlenül jól néz ki a város éjjel innen fentről. Mindenkinek ajánlom, aki van olyan szerencsés, hogy eljusson Sanghajba. Állványom sajnos nincs itt, úgyhogy a képek olyanok amilyenek. Nem adja vissza a látványt. Mindenképpen visszamegyek majd még. Sokszor mondjuk nem, mert az italok nem olcsók 🙂 90yuan egy koktél (ez akár 3 napi ebéd), az alkoholmenteseket már meg lehet kapni ~60ért. Elkortyolgattuk a piánkat és elcsíptük még a metrót hazáig. Ez egy jó nap volt.

Szombaton elmentünk Mattias-szal a fake market-re, ahol lehet venni koppincs cuccokat 🙂 Neki volt egy listája a beszerzendő cuccokról, míg én csak meg akartam nézni és ha látok valami jót akkor megvenni. Nameg persze el akartam tanulni Mattias alkudási technikáját. Az elején egy ismerősének akart Ugg csizmát venni, aminek a neve gondolom az angol ugly szóbol ered, mert igen rondák. A helyiek persze dacolnak ezzel és szinte minden nő ilyet hord… Szóval Mattiasnak megmondták, hogy kb. mennyiért vegye meg, de ennek a közelébe sem tudott menni. Így hát haladtunk tovább. Az egyik helyen megláttam a pulcsit, amilyet ő is vett pár napja úgyhogy bementünk gyorsan. Hoztak is nekem méretet. Mattias is kiválasztott 3 dolgot és szerencsére ő kezdte a fizetést. Majdnem 1000 volt a kezdőár. Erről ment le 250-re a legvégén, de közben többször elindult már kifelé 🙂 Persze mindig visszahívták és végül megvette. Én egy kicsit drágán vettem a 2 pulcsimat 220-ért, ami végül 210 lett, mert csak annyit adtam a csajnak kérdezve, hogy oké-e 🙂 Mindegy, elsőre jó volt. Persze gondolom rengeteget kerestek rajtunk így is. Ezután felmentünk pár emeletet, mert táskát is kellett venni, barátnőnek és anyukának. Olyan pont nem volt, amilyet akartak volna, de valami hasonlót látott, viszont nem volt a táskán márkajelzés csak a helye. Kérdeztük is, hogy ez most akkor hogy van, mire a srácok előszedtek egy dobozt teli világmárkák nevét tartalmazó fémdarabokkal. Hát ezen jót röhögtünk 🙂 A srácok mondták, hogy ez az Expo miatt van, mert néha ellenőrzik őket és nem tehetik fel csak mikor megveszi a kuncsaft. Így is lett: a fizetés után rá is pattintották a Prada emblémát 😀 Mattias itt nem volt olyan magabiztos, mert még nem vett táskát és nem tudta mennyiért mennek. Valószínűleg jóval áron felül vette meg a cuccost, mert igen jó kedvük volt a kínaiaknak mikor elmentünk. Végül még vett egy kimonót anyukának. Itt még keményebben nyomta az alkudozást: több mint ezerről lementek 110-re ha jól emlékszem, de ehhez is többször ki kellett mennie a boltból 🙂 Nem gond, mert én addig nyugodtan tudtam nézegetni a pólókat. A nő még az öngyújtót is alátartotta a ruhának, hogy lássuk valóban selyem… Végül mondta, hogy Mattias aztán kemény vevő 🙂

Ebéd után ledobtuk a cuccokat a hotelben, majd elmentünk sétálni. Egy közeli park volt a célpont. Végigsétáltunk az utcán, ami kb a hoteltől indul és elég sok kajálda van. Betértünk egy piacra is, ahol mindenféle bizarr cuccot láttunk 🙂 Egy kis folyót keresztezve elértünk egy lakónegyedet, ahol a nem túl tehetős kínaiak élnek. Nagyon keskeny kis utcán sétáltunk, pici gyerekek játszottak a betonon, egy nő mosogatott egy fal utcai oldalán levő csapnál és a nyitott ajtókon beláttunk a kis szobákba, ahol még talán fűtés sincs. Nem sok képet csináltam itt. Látszott, hogy ezek az emberek szegények, ugyanakkor meglátva minket lelkesen köszöntek és mosolyogtak ránk. Aztán elértünk egy falat és nem tudtunk tovább menni. Egészen a folyóig kellett visszasétálnunk, hogy meg tudjuk kerülni. A parkhoz közel találtunk egy egyetemet és bementünk a kapun. Láttuk a helyi fiatalokat, akik lelkesen sportoltak vasárnap délután. Páran baseball-oztak, mások ausztrál focit játszottak, a kisebbség pedig focizott. Aztán a kosárpályáknál jó nagy tömeg volt. Nem tudom honnan ered az a nézet, hogy a kínaiak kicsik, mert ez egyszerűen nincs így. Legalábbis Shanghai-ban biztos nem. Néma séta után eljutottunk a parkhoz, de már lefelé ment a nap. Ennek mondjuk volt annyi haszna, hogy egyáltalán nem volt tömeg bent. Nem egy nagy szám egyébként egy ilyen park, de legalább növények között van az ember, valamint van még ott egy tó is.

Mióta megérkeztem ide, azóta karbantartást végeznek a hotel vízvezetékrendszerén. Mikor az én szintemre is elértek, azt vettem észre, hogy a fürdőszobai csapból alig csordogál a víz és ez eléggé megnehezítette a reggeli készülődésemet. GOndoltam majd újra jó lesz, de természetesen nem, úgyhogy szóltam is nekik, hogy jó lenne ránézni és ha már a recepiónál voltam vettem egy ballon vizet is. Mire visszaértem a szobába már kopogtak a csap miatt, majd mikor az kész lett megjött a vizem is. A többiek többször panaszkodtak a víz miatt, mert volt, hogy barna volt a meleg…

Kedden el kellett menni a rendőrségre a tartózkodási engedélyem ügyében. Szerencsére nem egyedül mentem, mert kilátástalan itt nyelvtudás nélkül bármit is intézni, szóval a céges ügyintézővel mentem. Nem is kellett sokat várnunk, a pultnál meg nagyon gyorsan megcsináltak mindent. Elvileg kedden vissza is kapom végre az útlevelem. Jó volna, mert jelenleg csak a fénymásolata van nálam, aminek biztos nagyon örülnének a rendőrök ha esetleg igazoltnának.

A szerdai nap nem igazán volt szerencsés kaja szempontjából. Elmentünk a szokásos helyre (Ajisen Ramen), leadtuk a rendelést és vártunk. Az egyikőnk elég hamar megkapta, de nekünk csak nem akarták hozni. Ekkor megvizsgáltuk a blokkot, amiből csak a tételek árát tudtuk értelmezni, de az is elég volt ahhoz, hogy rájöjjunk: nem egészen ezeket rendeltük. Odahívtuk az egyik pincércsajt és elmutogattuk neki, hogy ez nem lesz jó. Megértette szerencsére majd kaptunk mégegy blokkot, mert picit emiatt rá kellett fizetni. Viszont még ezután is rengeteget kellett várni és Mattias már azon volt, hogy vesz valamit a KFC-ben, mikor végre megkapta az ebédjét. Már megint én kaptam meg utoljára, pedig én eszek a leglassabban 🙂 Így lett az ebédszünet 1,5 óra… Ezzel sajnos még nem volt vége. Este hazafelé beugrottunk ketten vacsorát venni a kétes hírű tésztás kajáldába. Amiatt kétes hírű, mert múltkor Mattias kajájában volt egy döglött csótány, de nem egyértelmű, hogy a kajáldából került oda, vagy a szobájából (mert neki vannak soklábú lakótársai…). Szóval mindketten ugyanazt kértük, de valahogy furán magyarázhattuk, mert azt hitték, hogy csak egy adag kell. Szóval újabb extra várakozás következett 🙂

Az ebédes hellyel szemben van egy kicsit jobban kinéző étterem és várakozás közben felvetettem, hogy esetleg ki lehetne próbálni azt is. Másnap így is lett, de ezúttal csak ketten voltunk. Bementünk, szokás szerint mutattuk, hogy ketten vagyunk, majd leültettek minket egy asztalhoz. Eközben folyamatosan magyarázott a nő nekünk. Persze nem értettük. Gyorsan kiválasztottuk a kaját és a rendelés leadása után kaptunk egy homokórát az asztalra, ami már jó jelnek tűnt. Még jóval azelőtt megkaptuk a kaját, hogy lejárt volna. Jól is nézett ki, finom is volt, mondjuk többe is került. A várakozást ugyanakkor itt sem úsztuk meg, mert nem tudtunk pont annyit adni, amennyibe került az ebéd. Az egyik pincércsaj elvitte a pénzt és nem nagyon akart jönni a visszajáróval. Közben megbeszéltük, hogy kb lehetetlen lenne elmutogatni, hogy fizettünk már és a visszajárót szeretnék, ezért tovább ültünk. Vagy 10 perc után kaptuk meg a pénzt.

Úgy beszéltük meg a svédekkel, hogy vasárnap reggel 7-kor találkozunk a recepciónál. Ezt lekéstem kb. 5 perccel, de nem volt gond belőle. Még így is igen hamar odaértünk a Déli pályaudvarra, köszönhetően annak, hogy ránéztem a metróhálózat térképére és kiszúrtam, hogy ha átszállunk a 3-as metróra akkor ezzel az egy átszállással oda tudunk menni. Az állomás területére csak biztonsági ellenőrzés után lehet bemenni, ami kimerül abban, hogy átvilágítják a táskákat (egyébként ezt csinálják a metróban is minden állomáson). Elég nagynak nézett ki az épület, mert egy nagy lapos kupola az egész. Mivel Lawrie a drágább jegyeket vette, be tudtunk menni az első osztályú váróba. A kiírásokban csak a vonatszám és az idő volt olvasható, de ennyi is elég volt, mivel mikor megindult a nép mi is elindultunk. Lementünk a vonathoz és hamar megtaláltuk a helyünket. Az út másfél órája alatt azt tervezgettük, hogy mit fogunk megnézni. Hangzhou-ban szerencsére jó kijáraton jöttünk ki a állomásról így rögtön egy információs bódénál találtuk magunkat, ahol vettem térképet és megkérdeztük, hogy hogyan juthatunk el a teaföldekre. A csaj le is írta, hogy melyik buszra kell felszállnunk, majd pedig melyikre kell átszállnunk. Be is álltunk a sorba, de elbizonytalanodtunk, mivel nem tudtuk, hogy hol kell majd leszállnunk, úgyhogy inkább kerestünk egy taxit. Ez ez is vitt minket a tóhoz. Itt sajnos szemünk elé tárult a szomorú valóság: ide is elért a Kína egy részét sújtó homokvihar. Szóval a tó másik partját sem láttuk… Sétáltunk egy darabig, közben próbáltam fotókat csinálni. Általában szeretem úgy lefényképezni a dolgokat, hogy nincs a képen ember, de ez itt egyszerűen lehetetlen, mert annyian vannak, mint a kínaiak 🙂

Kisvártatva megéheztünk és nagy nehezen találtunk egy plázát, ahol megebédeltünk. Utána alig sikerült taxit fognunk, de kb 20 perc után sikerült és elvitettük magunkat a tó északi részéhez, mert az ígéretes helyszínnek tűnt. Kinéztünk egy templomot, de a térkép annyira használhatatlannak bizonyult, hogy inkább csak sétáltunk és nem is néztük tovább. Sejtettük, hogy jó irányba megyünk, mert egyre több embert láttunk és meg is találtuk. Némi lődörgés után átmentünk az út túloldalán található parkba, ami helyenkénk nagyon szép volt, csak a por eléggé rányomta bélyegét a hangulatomra (meg a képek minőségére). Miközben próbáltam normális képeket csinálni odajött hozzám 3 csaj és magyaráztak valamit, de sikerült kitalálnom, hogy le akarnak velem fényképezkedni 🙂 Mondták is a svédek, hogy most Tom Cruzenak érezhetem magam 😛

Egyébként rosszabb volt a levegő, mint Sanghajban, ami már önmagában sem gyenge, de azért az durva volt, mikor az orrfújás után barna lett a zsebkendő… Gondoltuk a nap zárásaként remek lenne megnézni végre a teaföldeket. Neki is indultunk taxit szerezni, de szinte mindegyikben utazott már valaki, a többi meg vagy nem állt meg, vagy valami oknál fogva nem vitt el minket sehova. Mivel nem tudunk kínaiul nem tudjuk mi volt a gond. Viszont így kénytelenek voltunk visszagyalogolni az állomáshoz. Mehettünk volna busszal is, mert pont arra járt az a járat, ami az állomásról indul, de képtelenség lett volna felférni. Meg nem is haladt valami gyorsan a forgalom. Elsőre nem tűnt vészesnek a séta, viszont feltámadt a szél és kezdtem fázni (be is van most gyulladva a torkom:) ). Útközben megpihentünk egy teázóban a tóparton, ahol egy ebéd áráért ettem egy boltban is megvásárolható tiramisu utánzatot, ami mégcsak finomnak sem volt nevezhető. Mivel nem volt már sok időnk, egyre nagyobb tempót kellett diktálnom, viszont csak sejtésem volt arról merre van a pályaudvar, mert a térkép nem sokat segített (utcanevek zömében hiányoztak…). Végül sikerült elérni az állomásra. Bent nagy tömeg a “biztonsági ellenőrzés miatt”. Sajnos betettem a futószalagra a fotóstáskát is, de a másik oldalon nem nagyon találtam. Ekkor kissé megijedtem, de aztán észrevettem, hogy ott van mellettem a földön… Ez azért következhetett be, mert a kínaiak nem igazán tudják értelmezni az olyan absztrakt dolgokat, mint a sor működése. Számtalanszor láttam a metróban is, hogy berakja utánam a táskát, de megelőz és várja a táskáját, holott nyilván az enyém fog előbb jönni… no comment. Itt is ugyanez volt, de sokkal-sokkal több emberrel és több nagyobb táskával. A vonat megtalálása megint nem okozott gondot, viszont mennünk kellett vagy száz métert, mert a szerelvény másik végében volt a mi kocsink 🙂 Kis futás után meg is érkeztünk. A vonaton is rengetegen voltak, az emberek egy része állt. Lehet álló jegyet is venni, ha már nincs hely és ez hasznos, ha ennyi ember akar utazni, mint itt. A vonatok nagyon pontosak voltak, de gondolom egy szükséges is, mert elég egy késés és borulhat a menetrend. A vonaton egy kalauz kinézetű emberke elkezdett valamit hangosan magyarázni kissé odébb, mire az emberek gyakran nevettek. Valószínűleg valami magánprodukció volt 🙂

Megtanultam pár kínai szót ami hasznos a mindennapokban. Persze csak kimondani tudom őket, azt sem feltétlenül helyesen… Szóval ezeket tudom:

– “sise”: köszönöm
– “bindá”: hidegen vagy hideg. Ez azért fontos, mert ha kér valamit az ember inni, akkor alapból melegen hozzák
– “májdán”: számla
– “mifá”: rizs

Még talán a szatyor szó lenne hasznos és akkor mindent tudnék ami kell 🙂

Ezt:

– Nyomogatja a telefonját
– Nagggyon lassssan lépked valami forgalmas helyen
– Bokából felszív és köp
– Túrja az orrát
– Üvöltözik
– Külföldieket bámul
– Dudál