Tegnap úgy döntöttem, hogy mára alaposan kialszom magam, ennek köszönhetően nem is keltem fel fél egyig… Utána megint a hotelben ettem, amire rá is  fáztam. Kínában előszeretettel szolgálnak fel olyan sült sertéshúst, amiben van csont. Eddig ezeket kerültem nehogy valami baja legyen a fogszabályzómnak, de ma nem sikerült 🙂 Próbáltam sietni a kajálással, hogy hamar tudjak menni szétnézni a csodás napsütésben, amire nem igazán számítottam. Elindultam megkeresni azt a biciklikölcsönzőt, amit a Lonely Planet ajánlott. Ez nem sikerült, de van itt ezer másik. Egy rikítósárga mountain bike mellett tettem le a voksomat, amit vihettem is 500RMB letét leszurkolása ellenében. Vettem még egy térképet is, de később kiderült, hogy az csak Yangshuo-t tartalmazza. Elindultam dél felé (legalábbis arra akartam menni:) ), de nem nagyon láttam fotózásra alkalmas helyet a belógó elektromos vezetékek miatt. Elvileg a Moon hill nevű hely felé haladtam. Ez a Lonely Planet szerint zsír hely, gondoltam akkor megteszi mára. Azt elfelejtettem mondani, hogy 34fok volt ma 65% páratartalom mellett 🙂 Egész addig nem okozott ez gondot amíg meg nem érkeztem a desztinációhoz 8km tekerés után. 15RMB-s belépő leszurkolása után elindultam egy lépcsőn felfelé. Nem is gondoltam arra, hogy ez bizony felmegy a hegy tetejére 😀 Természetesen majdnem meghaltam mire felértem. Közben összecimbiztem 3 amerikaival (1 srác meg 2 csaj), egymást bátorítva haladtunk 🙂 Ez a hegy arról nevezetes, hogy van benne egy lyuk. A lépcsős út a lyuk aljáig vezet fel, de onnan még megy egy ösvény a csúcsra. Bevállaltuk azt is, de az kicsit gáz volt a nagy sár miatt, meg amiatt, mert a cipő amit vettem eléggé csúszós talppal rendelkezik… Felfelé sétálás közben amúgy meg is cinkeltek az amcsik utalván fantasztikus erőnlétemre: “és ott Magyarországon sokat túrázol?” 😀 A kilátás egy picivel tényleg jobb volt, de már lejjebről sem volt csúnya. A lenti kép a csúcsról készült. Eléggé elfáradtam mire leértünk, ahol búcsút vettem tőlük és siettem vissza Yangshuo-ba. Miután beállítottam a helyes ülésmagasságot nem volt gond a haladással sem, dacára annak, hogy nem tudom hány éve ültem utoljára biciklin. Arra azért rájöttem, hogy a fotós oldaltáskámmal nem annyira fasza tekerni 🙂 A gép leadása után alig bírtam visszavonszolni magam a hotelbe, de nem a kis mozgás, hanem a meleg miatt. A hideg zuhany persze mindig segít 🙂

Kisebb kihagyás után újra jelentkezem. Ezúttal a Kína déli részén fekvő Yangshuo-ból 🙂 A tegnap sikeresen letudott utolsó munkanapom után némi undorral álltam neki összepakolni a cuccaim. Greg jófej gyerek lévén kölcsönadott egy kisebb bőröndöt, hogy ne kelljen a nagyot cipelni, meg akkor a cuccaimat is macerásabb lett volna az egyik svéd kollegánál hagyni. 5:55-re állítottam az ébresztőt, ami igen fájdalmas lett volna még akkor is, ha nem nézem végig a Paraguay-Japán meccset, viszont még így is sikerült kis híján lekésnem a gépet 🙂 A járat a közelebbi reptér nemrég megnyílt termináljáról indult nagy szerencsémre, merthogy régivel ellentétben ide megy metró. A check-in kis meglepetést okozott, mert nem voltak az egyes járatoknak dedikált pultok, hanem légitársaságonként voltak kiosztva. Ennek úgy megörültem, hogy rögtön ki is választottam a leglassabb sort, majd persze helyesbítettem. A beszállókártyával felvérteződve a biztonsági ellenőrzésnél bravúrosan megelőztem egy iskolásokból álló hordát, így még egy gyors reggeli is belefért. Épp jóllakottan ügykezeltem a wc-n, mikor hallom, hogy “… final call for passangers of FM9333”. “Aztak*rva” – mondtam, ez az én gépem. Sprinteltem egy egészségeset és meglepetten tapasztaltam, hogy az összes utas ott áll még a kapunál egy szép nagy sorban… A gépen eltöltöttünk fél órát a semmivel. Mindenkit leültettek, az utaskísérők is leültek, de ennek ellenére nem indultunk. Az út eléggé eseménytelenül telt, viszont a felhők marha jól néztek ki! Mintha egy másik bolygó felett repültünk volna, aztán amikor ráfordultunk a kifutóra egy nagy lyukon keresztül megláttam a tájat! Végre igazi színek, nem csak az a fakó sanghaji szürkeség. Úgy érzem kezd helyreállni a légiközlekedésbe vetett bizalmam, így, hogy ezúttal is megérkezett a csomagom. A gép amúgy Guilin-be ment, onnan kell busszal menni Yangshuo-ba. A buszok a vasútállomástól indulnak elég gyakran ahhoz, hogy ne kelljen a menetrenddel törődni. Odáig egy taxi vitt el 100RMB-ért, útközben még offroadozásra is futotta egy építési területen. Már készültem rá, hogy megállunk valami gyanús helyen és következik a zsarolás, vagy csak simán “elkidnappolnak” 😀 Ilyen szerencsére nem történt, a kollega gondolom tudott egy optimálisabb utat, mint a gps-es navigátor… Ennek ellenére 1 óra alatt értünk a városba és onnan még több mint 1,5 óra volt a buszozás. Az idő persze szinte repül, ha a szórakoztató rendszer egy kínai maffiafilmet vetít 🙂 Mondanom sem, hogy mocskos kemény volt. Az úton amúgy nem volt aszfalt csak beton. Mondjuk mint a régi M7-es, annyi különbséggel, hogy ez sima. A hotel teljesen jó (persze, mert ez itteni viszonylatban már majdnem luxus kategória), az internet gyorsabb, mint Sanghajban, a hegyek már az utcáról is látszanak. Szóval eddig minden frankó!

Múltkor az egyik kollegával a kapcsolatokról beszélgettünk. Említettem neki, hogy a magyar nők számára fontos, hogy a férfinak legyen mit a tejbe aprítania és kiderült, hogy ez természetesen Kínában sincs másképp. Sőt, itt még hatványozottabban van jelen: az ideális jelöltnek kell hogy legyen egy jól fizető állása, lakás (természetesen hitel nélkül) és hát az autó sem hátrány. Ez itt Sanghajban igen jelentős tétel, mivel egy nem túl nagy lakásért is el tudnak kérni 50millió forintot. A helyzetet súlyosbítja, hogy a nő nem nagyon visz anyagi javakat a házasságba, ezért az itteni fiatal férfiak ahogy elkezdenek dolgozni nekilátnak spórolni. Ahogy hallottam nem árt, ha össze tud rakni 1millió yuant (~30millió forint), hogy letegye a lakás kezdőrészletét és kifizesse az esküvőt. Lássuk mit is kap cserébe ezért a szorgos dolgozó. Ha hülye, vagy nem elég tájékozott, akkor emberünk egy sanghaji lányt fog ki, aki főzni nem tud, röviden tartja a pórázt (már akinél lehet, de úgy hallottam az ittenieket lehet) viszont nagyon szívesen elkölti a férje fizetését. Egyéb helyről származó lánykák azért jobban teljesítenek, de a helyzet akkor sem tűnt annyira rózsásnak az elmondottak alapján.

Utóbbi pár mondat természetesen arra az idilli helyzetre vonatkozik, hogy talál emberünk feleségnek valót. Ez több okból sem egyszerű. Jó ideje próbálják szabályozni a népességet azzal, hogy csak 1 gyereket vállalhatnak a párok. Nyilván annak az egynek akkor már a legjobbat akarják, tehát legyen fiú a poronty, különben abortusz. Ez sajnálatos módon oda vezetett, hogy jóval több férfi van, mint nő (azoknak egy része pedig a jobb élet reményében igyekszik valami külföldit kifogni). Tegyük fel, hogy egymásra talál a fiatal párocska. Ezzel még azonban koránt sincs vége a dolognak, hiszen a szülőknek is jóvá kell hagyni a jövendőbeli személyét. Olyan szofisztikált módszerekkel döntik el ezek a derék, munkában megfáradt emberek, hogy gyermekük számára tényleg ő-e a megfelelő ember, mint például a születési dátumának megkérdezése. Nyilvánvalóan nem mindenki számára boldogság és gazdagság az élet, viszont jó volna tudni, hogy mégis mit hoz a jövő. Ha nem megfelelő időpontban született a delikvens, akkor számára nyilvánvalóan nem hozhat semmi jót a sors. Tehát az ilyet a legjobb minél előbb otthagyni, ha nem akarunk összetűzést a tisztelt szülőkkel. Én elhiszem, hogy szép dolog a népszokások ápolása, de könyörgöm, hogy lehet ilyen baromságot csinálni a XXI. században??? Hihetetlennek tűnik, de Linek is van olyan barátja, akinek azért kellett otthagyni a lányt (akikkel természetesen a mai napig szeretik egymást), mert szerencsétlen napon született. A szülők nem is találkoztak vele! Azért tudják ezt megtenni, mert a gyermekeket úgy nevelik fel, hogy az az ő tulajdonuk és a poronty amúgy is sokkal tartozik nekik, mert hát hiszen felnevelték, az meg sok idő meg pénz meg energia…

A másik érdekesség a nevelés. Európai értelemben véve ilyen itt nem nagyon van. Legalábbis egy jókora része hiányzik: a jómodorra és udvariasságra nevelés. Ha egy kínai utánad érkezik a sorba, akkor valószínűleg előtted fog fizetni. Ez persze nem analóg azzal, hogy ha egy magyar utánad érkezik a forgóajtóhoz akkor előtted fog kimenni, ugyanis ez egyáltalán nem a találékonyságukra utal, hanem konkrétan arra, hogy (az én normáim szerint) pofátlanul bunkók. Állandóan furakodnak, de csak annyira mint otthon a nyugdíjasok: legyen előtted, utána már nyugodtan mehet tovább gyökkettővel. Egyáltalán nincsenek tekintettel a körülöttük levő embertársaikra. Ha kérdezi az ember a kollegákat, akkor azt szokták mondani, hogy hát sokan vannak és ezért. Azonban csak kibújt a szög a zsákból pár hete, mikor meséltem nekik a különbségekről. Például említettem, hogy a férfiak otthon előre engedik a nőket egy ajtónál (nyilván attól függ, hogy hol, de mondjuk hogy a munkahelyen). Erre mondták, hogy hát ők ilyet aztán nem, mert ilyet nem tanítanak nekik az iskolában(he?). Ekkor jöttem rá, hogy itt a szülők teljesen más értékek(?) mentén nevelik(?) a csemetéiket. Persze több ezer éves kultúra, de ha már itt tartunk a japán is az. Viszont dacára a kis földrajzi távolságnak fényévekre van innen az a kifinomult szertartásosság. Persze utálják is a kínaiak őket, mint a szart, de az inkább a háborúk miatt van.

A próbaüzem alatt volt szerencsém benézni kis hazánk pavilonjába, ami országunk méretét meghazudtolva igen nagy költségvetéssel épült. Szerettem volna benyomásaimat szavakba önteni itt a blogon, de szerencsére nem volt időm/kedvem eddig, azóta viszont igen sok írás jent meg a témában. Úgy döntöttem beillesztem ide az egyiket, mert magam is hasonlókat írtam volna.

A hetvenes évek elején derék külkereskedőink minden nemzetközi
játékkiállításra és -vásárra elvitték a bűvös kockát, feltették a
polcra a plüss nyuszik és a lemezárugyár lendkerekes autói közé, és
várták a nagy durranást. Majd hazatérve azon pampogtak, hogy milyen
tahók a nyugati kereskedők, mert egy olyan szenzációs játék, mint a
bűvös kocka (akkoriban nem az volt a neve) teljesen hidegen hagyja
őket. Csak a sokadik kiállításon támadt egy idegenbe szakadt
hazánkfiának az az eretnek ötlete, hogy a kockát le kéne venni a
polcról, és be kéne mutatni.

A május 1-jén megnyílt sanghaji expó szenzációja a gömböc nevű különös
idom, amelyet akárhogy mozgatnak, mindig ugyanabba a helyzetbe áll
vissza. Kár, hogy erről a szenzációról egyelőre csak a magyar
kiállítók tudnak, a látogatók nem. Ugyanis az érdeklődőket még nem
sikerült kellő módon tájékoztatni a gömböc mibenlétéről, így a magyar
pavilon közepén álló, hat köbméter térfogatú, krómacél “akármiről” azt
hiszik, hogy a közeli, krómacélból készült pandaszobor mellékterméke.
Még szerencse, hogy ott van az a két panda, mi más jelképezhetné
jobban a mai magyar valóságot, mint a kínaiak kedvenc macifajtája.

A sanghaji világkiállítás jelmondata a “jobb város, jobb élet”, és
irányadó tematikája: a fenntartható fejlődés és a környezetbarát
várospolitika nem tévesztette meg a magyar illetékeseket. Legjobb
kormányzati szakembereink azonnal átlátták, hogy az idióta kínaiak azt
sem tudják, miről rendezik a világkiállítást. Azt hiszik, hogy arról,
amit meghirdetnek, holott valójában arról, amit a résztvevők
kiállítanak. Ezért hazánk a “Magyarország jó hely, gyere el hozzánk”
jelmondattal várja az érdeklődőket, és roppant meggyőző bemutatót tart
ebben a szellemben. Mint Huszty András, a magyar szekció főbiztosa, a
magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnöki
megbízott oly plasztikusan kifejtette: a magyar pavilon egyik
attrakciója a lángos lesz, amihez tejfölt nem adnak, de fokhagymát
igen. S ha a tejföl nélküli, fokhagymás lángos és a megfejthetetlen
gömböc együttes sem lenne elegendő az arra tévedők lenyűgözéséhez, ott
vannak a százmilliós költséggel előkészített imázsfilmek a kormányzati
negyedről vagy a magyarok által nem lakott lakóparkokról. Mifelénk ez
a környezetbarát várospolitika.

Magyarország jó hely. Elég csak felvázolni, milyen körülmények között
született meg a magyar pavilon, s azonnal idevágyik a világ összes
ügyeskedője és simlise. Mi nem építettünk pavilont, kibéreltünk egy
ezer négyzetméter alapterületű, kocka alakú épületet, azt alakítottuk
át 2,5 milliárdos költséggel kiállítási helyszínné. Más országok
lényegesen kisebb költséggel többszörösen nagyobb pavilonokat
építettek, de azok közel sem olyan jó helyek, mint Magyarország. Bár a
magyar kiállítás az országimázsra és a hungaricumokra épül, a
pavilonban nincsenek találkozóknak helyet adó különálló terek, ahogy
színpad, étterem (hacsak a lángossütőt nem tekintjük annak),
hasznosítható falfelületek. Viszont a megvalósított építészeti
megoldásokat egy japán építész közismert épületéről koppintották,
igaz, a pályaművet benyújtó építész ezt az apróságot nem közölte a
zsűrivel. De ez így van rendjén, hiszen a pavilon kivitelezésére a
programok és a kommunikáció irányítására kiírt 2,5 milliárd forintos
közbeszerzési pályázatot egy olyan magyar-kínai közös tulajdonú cég
nyerte, amelynek kínai tulajdonosa ismeretlen, magyar tulajdonosa meg
az a Dégen István, aki D-24 fedőnéven szerzett szakmai tapasztalatokat
arról, miként kell egy világkiállításon hazánkat megjeleníteni.

A Sanghajban járt magyar akadémikus küldöttség egyik tagja, a Magyar
Feltalálók Egyesületének főtitkára, Vedres András hazaárulásnak
minősítette mindazt, amit a magyar pavilonban látott. […]

Magyar Nemzet – Ugró Miklós (link)

Hivatalos magyar honlap: http://expo2010.hu/
Nemhivatalos magyar honlap: http://www.vilagkiallitas.hu/index.phtml
Ahogy az építészek látják: http://www.epiteszforum.hu/node/15867

Akkora mázlim volt, hogy ingyenjeggyel be tudtam jutni 6 nappal a nyitás előtt az Expora! Képek itt: http://picasaweb.google.com/zalanyi.balazs/Expo2010NyitasElott#
Még nem szerkesztettem meg mindet, de a napokban felkerül az összes.

Update: Felkerült mind!

Tegnap este néztem a National Geographic Channelt szokás szerint, de éjfélkor levették a képet és fekete alapon fehér betűkkel kiírták, hogy április 21. nemzeti gyásznap a múlt heti földrengés miatt. Ma nem lesz adás a szórakoztató adókon.

Képek: http://www.boston.com/bigpicture/2010/04/earthquake_in_yushu_china.html

Az elmúlt napokban pár óránként néztem a Wheather Underground-on az időjárás előrejelzést és eléggé aggódtam, hogy esni fog. Még szombaton az esőt jósoltak vasárnapra délután 2-től kezdődően 40% valószínűséggel. Gondoltam 60% annak az esélye, hogy nem fog esni 🙂 Még reggel is azt gondoltam, hogy nem lesz baj, mert sütött a nap. Aztán persze minden elromlott, de előbb még ki kellett jutnom a pályára. A hivatalos programfüzet egyébként 100RMB volt és nem nagyon ért annyit. Az angol szövegeket mintha a Google Translate fordította volna. Néhány oldalon taglalták a pályára kijutási opciókat. A metrós oldalon megjegyzésként ott volt, hogy a pályánál levő megállót vasárnap reggel 8:30-kor bezárják. Kicsit szarul volt ugyan írva úgyhogy nem voltam benne biztos, hogy tényleg ezt akarták-e írni. Leszálltam az elágazónál és megkérdeztem az egyik ott álló peronőrt, hogy most akkor tényleg nem áll meg a metró? Persze nem tudott angolul nagyon, de mondta, hogy “not ok”. Azt hittem, hogy a szöveg nem oké. Állt mellette egy japán fazon aki már tudott angolul és ő azt mondta, hogy simán megáll a pályánál. Hát jó, megvártuk a következő szerelvényt amiből az összes külföldi kiszállt. Ekkor elbizonytalanodtam, de azért beszálltunk. Természetesen nem álltunk meg a pályánál 🙂 Viszont jó messze volt az a megálló ahol végre le tudtunk szállni. Itt pont lekéstük a visszafelé menő szerelvényt, amivel 20 percet vesztettünk. Végülis volt még 2 óra a versenyig, úgyhogy nem annyira izgattam magam. Legalább nem kellett unatkozni. A Forma1-es versenyek mellett a legtöbb helyszínen vannak ún. betétfutamok. A Hungaroringen például van GP2, Porsche Kupa, Formula Masters. Nos itt csak valami Porschés téma volt a verseny előtt 4 órával. Nem igazán volt kedvem több órát unatkozni, úgyhogy ezt kihagytam. Beszéltük is a japán fickóval, hogy fura, hogy itt nincs semmi. Na mindegy, végül sikerült visszamenni 2 megállót és ott találtunk taxit. A verseny kezdése előtt 1 órával már ott is voltunk. Közben megtudtam, hogy a fickó elég jó helyen ül (a B1 szektorban) és 1 hete vette a jegyet. Nekem 1 hónapja azt mondták, hogy már csak a B8-ban van… No comment. Viszont mondta az ipse, hogy ha akarok odaülni, akkor megbeszéli a biztonságiakkal, hogy némi lóvé ellenében nézhessem onnan. Ezt visszautasítottam udvariasan és elköszöntem, mert nekem messzebb kellett még mennem. Ekkor már csöpögött az eső. Mire a helyemhez értem jobban rákezdett, de ekkor még nem tettem el a fotómasinát. Nem sokkal később kénytelen voltam előszedni az esőkabátomat. Most használtam először 🙂 Tavaly vettem a thaiföldi nyaralásra, de ott nem volt rá szükség. Teljesen jól teljesített. Arra számítottam, hogy az eső miatt páran majd kicsúsznak a célegyenes után, de csupán két szerencsés volt, akinek sikerült kiszélesítenie a pályát. A versenyt nehezen tudtam követni a kicsi belátható szakasz miatt.  Volt egy kivetítő szemben, de a feliratokat már nem tudtam elolvasni a gép meg a táskában volt 🙂 Viszont tetszett a verseny, mert eddig csak napsütésben láttam Forma1-et. Legközelebb viszont a leghosszabb egyenes végéhez fogok ülni (persze, ha lesz legközelebb 🙂 ). Egy idő után azon gondolkodtam, hogy ezúttal a vége előtt le kéne lépni, hogy hazaérjek emberi időben. Így 16:40-kor elindultam kifelé. Jó sok taxi állt a kijáratnál, gondoltam semmi gondba nem fog ütközni hogy visszamenjek a metróhoz onnan meg haza. Mikor vázoltam a taxisnak, hogy a metróhoz szeretnék menni kiröhögtek. Oké, akkor megmutattam a hotel címét, mire közölte, hogy 500RMB lesz valamint hozzátették, hogy minden taxi ennyiért fog elvinni. Ezt múltkor mondták már nekem, úgyhogy nem ért váratlanul. Próbáltam alkudni, de nem álltak rá a témára, ezért beleegyeztem. Gyalog kizárt dolog, hogy visszataláltam volna a metróhoz és az eső is eset… Hát ez van 🙂 Viszont már 17:30-kor a hotelben voltam. Képek majd talán a héten lesznek. Elég sokat csináltam, de át kell válogatni.

Elérkezett végre a Forma1 hétvégéje 🙂 1 hónapja kaptam meg a jegyeket és vártam már, hogy kint legyek a pályán és a saját szememmel láthassam amit már párszor tv-ben sikerült. Úgy terveztem, hogy korán kimegyek hogy láthassam a betétfutamokat. Ez természetesen nem sikerült, de most kivételesen nem azért mert lusta vagyok, hanem mert pénteken elcsábultam egy kis pókerezésre. Kettőkor értem haza, de megérte, mert ezúttal én nyertem 🙂 Szóval 6:30 helyett 9-kor sikerült kimásznom az ágyból. Zuhany és reggelit követően nekiindultam. A pályára ki lehet jutni taxival, busszal és metróval is. Ez utóbbi tűnt számomra a legjobbnak, mivel csak 2 megállót kellett mennem a kettes metróval, hogy átszálljak a 11-esre, ami kivisz a pályáig. A 11-es metró egy Y alakú vonalon jár, a pálya előtt megállónál ágazik ketté. Gondoltam majd be lesz mondva, hogy melyik metró hova megy. Persze be lett mondva, de csak kínaiul. Hihetetlen módon kihallottam a szövegből, hogy nekem bizony le kell szállnom és várnom egy másik járatra. A megálló közvetlenül a pálya mellett van, kb. 200 métert kellett sétálni a főbejáratig. Nagyon sok külföldi volt. A kapunál bele kellett innom a vizembe nehogy nitroglicerint csempésszek be alattomos módon. Elbattyogtam a helyemre, ami kicsit odébb volt, mert nem a fő tribünre szólt a jegyem természetesen… Mikor odaértem pont befejeződött valami verseny. Ekkor volt kb 12:40. Még azt sem tudtam, hogy az időmérő mikor fog kezdődni, mert azt sem néztem meg 🙂 Mindegy, leültem az elég foghíjas lelátóra és vártam. Kis idő múlva elkezdtek szállingózni az emberek és leült mellém egy kínai lány. Úgy 20 perc múlva megkérdezte, hogy megkérdezheti-e honnan jöttem. Meglepett, hogy tud angolul. Kicsit beszélgettünk. 16 éves és Vettelnek szurkol. Vett is egy nagy német zászlót, meg egy Reb Bullos sapkát… A beszélgetéssel hamar elröppent az idő és előkerültek végre a kocsik. A én jegyem az első kanyarba szólt. Azt hittem, hogy a pálya jókora részét be fogom látni, de sajnos csalódnom kellett, mert az első kanyar után egy lejtős rész következik és az aszfalt eltűnik a kerítés mögé. Nem baj, lényeg hogy itt vagyok… Próbáltam fotózni a kocsikat több-kevesebb sikerrel 🙂 Az időmérő közben párszor tájékoztattam a csajt az állásról. Végül örülhetett, mert Vettel lett az első. Mikor vége lett a legtöbb ember megindult hazafelé, én gondoltam megvárom a következő attrakciót biztos lesz még valamit. Vártam kicsit, de kezdtem éhes lenni, így vagy háromnegyed óra elteltével én is elindultam. Vettem hivatalos programfüzetet meg nézelődtem kicsit. Mivel nem volt sok látnivaló elindultam a metró felé. Természetesen igen nagy tömegbe ütköztem és nyilvánvalóvá vált, hogy két órán belül nem fogok hazaérni. Így is lett… A metró teljesen tele volt. Úgy 50 perc alatt értünk a végállomásra. Nem volt kellemes.